súgó szűrés
keresés

Mándy Iván: Zsámboky mozija

alcím
(A családtag)
Szerző
Mándy Iván
Kiadás éve
1975
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
335
A szócikk szerzője
Doboss Gyula

A Népszabadság recenzense értetlenül alulértékeli megjelenésekor a művet, lényegében azt mondja, hogy az anyag nem érdekes, „csak” jól van megírva. „Ennyi, nem több. Rutinosan, nagy biztonsággal megrajzolt, mélyebb jelentés nélküli képek sora, amelyekben a színészekről éppoly keveset tudunk meg, mint Zsámbokyról.” A hivatalos kritika máshol „utánjátszásnak” aposztrofálja, amely nem lenne más, mint a hozzávetőleg tíz évvel korábbi Régi idők mozija (1967). A valóság az, hogy mind a két (képes)könyv unikális, világirodalmi értékű, eredeti jelenség, sokrétegű, érzékeny, dinamikus szöveggel. A pályatársak, az írót s munkásságát kitűnően ismerő Vargha Kálmán, Nemeskürty István, Rónay György s mások, értékén s idejekorán elemzik ezeket az írásokat.

A film és irodalom egymásra hatása, birkózása a 20. századi művészetköziség legjellemzőbb tünete. Az Írók a moziban (1971) című hétszáz oldalas gyűjtemény másfélszáz írása – Tolsztojtól Krúdyn keresztül Roland Barthesig és Tandori Dezsőig – tágas áttekintést ad a témakörről. Mándy életművének többszörösen is fontos inspirációja a mozi, de filmek is készültek novellái alapján. Két hasonló című könyvének anyaga, kompozíciós jellege egészen más. A Régi idők mozija lényegében gyermekélményből építkezik: az elvált szülők szállodában lakó, iskolából kimaradó kisfia kétségbeesetten keresi az érzelmi biztonságot, a kötődés lehetőségeit, s apjával, de néha egyedül is, olcsó kis pesti mozikba jár, a filmekben talál szeretetpótlékra, társaságra. A Zsámboky mozija a felnőtt férfi élményein szűri át az egykori kisfiú benyomásait. Számára is nagy ábránd a film, nagy eszményeké, mint amilyen a barátság, bátorság, szerelem, tisztesség. De mindezt megfojtja a köznapiság. A Régi idők mozija hosszabb-rövidebb novellisztikus jeleneteket, életképeket tartalmaz, a Zsámboky mozija címek nélkül tagolja fejezetekre a lényegében egységes fantáziavilágot. Egy némafilm is fikció volt, illúzió, ebből lesz – az irodalom körforgásaként – egy új álvalóság. A film-mesék és a hősöket alakító sztárok képzelt, pletykált, bulváros világa összefonódik az elbeszélő-figura, a filmrajongó Zsámboky mindennapjaival. Mándy mozis írásai, talált tárgyai újításaikkal (idézés és zsúfolás) fölszabadítóan hathattak a kortárs magyar posztmodern művészet merész teljesítményeire. Csak példaként említjük Tandori „lovis” névsorolásait és az A. Rimbaud a sivatagban forgat című korszakos jelentőségű versét, vagy Pálfi György már tananyaggá vált Final cutját, melyben filmes helyzetek összevágásával holmi szuper-tarantinós opuszt alkotott. A művek mellett maga a mozi mint hely az emberekkel, világszerűségével és az apakomplexus egyaránt fontos témameghatározók. Nem indokolatlan a filmkészítés technikai fogásainak párhuzamként történő említése sem. Makay Gusztáv alkalmazta ide a filmszerűség kifejezést először (1944!), s ezt sokan ismételték utóbb. A vágás, montázs, totál fogalmakkal metaforikusan jellemezhető ugyan Mándy alkotásmódja, de az újítás lényege éppen e manuális eredetű eljárások nyelvi-irodalmi adaptálása. Stílusa, komponálása inkább zenei vagy élőbeszéd-szerű, hangjátékszerű, forgatókönyves, azaz számos módon antilineáris, cselekmény- és epikakonvenció-ellenes – formailag kísérletező, szemléletileg miminalista.

A kötet egyik villanásnyi darabja egyetlen mondat: „Stroheim arca rácsúszik egy másik arcra és eltakarja.” Eredetileg, a filmen, tudniillik a jelenség neve ott „áttűnés”. Itt viszont nincs szó filmről, az áttűnés elbeszélve nyelvi jelentéstöbbletet nyújt – asszociációkat indító hasonlat, fikció. Stroheim, a kemény katonatiszt, eszköztelenül is szuggesztív színész, kérlelhetetlen rendező monumentális, mindenkit eltakaró (a filmekről és legendákból ismerős) személyiségéről, jelleméről – a közlő hozzáfűződő meggyőződéséről sejtünk meg valamit.

Zsámboky Mándy alteregója. Pesti, kissé lepusztult lakásába ki-be járnak a néhai hollywoodi sztárok, rendezők, producerek. Iróniával kezeli álmaikat, bohém hazugságaikat. Pola Negri „igazi vidám kompániával” állít be hozzá, és egy kacérkodó, féltékenykedő civódásban végül összekapnak. A távozó társaság kiszellőztethetetlen szivarfüstöt hagy maga után. (Az Apa gomolygó szivarfüstje annyi novellában!) A mű- és életterep összecsúszik, társasági nyelvpanelek és játszmák szervezik a szöveget. Vagy Marion Davies kalandja a rámenős Chaplinnel: granginyol-paródia, zsáner-közhelyekből összeállított krimi, verekedéssel, álruhával, revolvereres gyilkossággal, rengeteg névvel, pletykával. Ez az írás is a minimal lefokozó változata, a lényeg jelentéktelenségekben van elrejtve, a lírát szétrobbantja a banalitás, létrejön a groteszk.

Irodalom

Béládi Miklós: Mándy Iván novellái. Kortárs, 1965. 12. sz.

Bikácsi Gergely: Bodográf mozi, B terem. Holmi, 1996. 4. sz.

Mándy Iván: „Ez az a hely, ahol mindenfélék laktak” (Dömölky János bevezetőjével). Holmi, 1996. 4. sz.

Rónay György: Régi idők mozija. In uő: Olvasás közben. Bp., 1971, Magvető.

Vargha Kálmán: Mándy Iván világa. In uő: Álom, szecesszió, valóság. Bp., 1973, Magvető.