súgó szűrés
keresés

Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év

Szerző
Szabó Lőrinc
Kiadás éve
1957
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
142
A szócikk szerzője
Kabdebó Lóránt

Szabó Lőrinc költészete telített a kiszolgáltatottság elszenvedésével és a gyönyörkeresés kalandosságával. Illyés Gyula baráti jellemzése szerint „bent ült a gyehennában s […] ezt a gyehennát a maga számára temperálni próbálta”. És mindebben miként formálódott költészetté kapcsolata nőpartnereivel? Életvitele tölti fel témával: házasságát és a benne megtestesült családi életet mindvégig tiszteletben tartva huszonöt éven át magára vállalja szerelmi kapcsolatát felesége valahai kolléganőjével, és mindemellett „nőkből, lányokból még egy tízezerhez” hajtja vágyódása, mely kötheti szó szerint „királyi fenség” családanyához éppúgy, mint a társaságban hozzá csapódó alkalmi partnerekhez, sőt csak versekbe álmodott szerelmi vonzalomhoz. Költészete delelőjén megírja talán legismertebb, Semmiért egészen című versét, melyet – „rettenetes, de így igaz” – ő maga is, illetve a köztudat is az önzés legkegyetlenebb megfogalmazásaként tart számon. Annak ellenére, hogy a verset magába foglaló kötet, az 1932-es Te meg a világ teljessége a „megalázottak és megszomorítottak” dosztojevszkiji sorsának megélése, minden kiszolgáltatottság elleni tiltakozás, a magányába védekezve bezárkózó ember kétségbeesése. Ám mindennek ebből a szenvedélyesen kegyetlen megfogalmazásából nehezen hallatszik ki – bárha hallható belőle! – a bűnvalló feloldozásra való sóvárgása.

Majd a pokoljáró szerzőt a huszonhatodik évben, költői útja negyedszázadát követően két kíméletlen esemény is sújtja, ami éppen ezt a bűnvalló hangot erősíti fel, életműve talán legnépszerűbb versciklusát váltva ki. A kommunista diktatúrát bevezető fordulat éve mindazt a folyóirat-kultúrát elnémítja, amelyben Szabó Lőrinc költőként addig példateremtő alkotóként volt jelen. És ugyanekkor tragikus gyászba taszítja kedvese, Vékesné Korzáti Erzsébet öngyilkossága 1950. február 12-én. Egy bő éven át családja előtt titokban, egyébként is a publikálás minden lehetőségétől elvágva, egy-két barátja biztatására) szembenézett az élete során magával vonszolt pokollal. „A huszonhatodik év műfaja szerint canzoniere, ahogy Petrarca óta az olyan daloskönyvet nevezik, mely a szerelmi érzés belső útját laza füzérszerűen összefüggő versekben beszéli el” – jellemzi Rába György a „gyászszonetteket”. Az elkészült darabokat 1951 nagypéntekén Balatonfüreden vendéglátójának, Lipták Gábornak gépbe diktálta, a lapokból megszerkesztette a kötetet, majd néhány ott pihenő barátját összegyűjtve felolvasta művét. A végül 1957-ben megjelent kötet Utóhang című ciklusában személyes gyászába beleszövi a forradalom eltiprása kiváltotta keserűségét. Bárha a korábbi változat nyílt utalását („Felzúgó hit, láng. Tipró tanktömeg.”) a publikált megoldás metafizikailag teljesebb létértelmezéssé tágítja: „Felcsapó hit. Láng. Omlás. Rémület. / Fagyott rózsafák a sírod felett”.

Az Amit még látott ciklus verseinek legkiemelkedőbb darabja – a nemrég befejezett Shakespeare-fordítások ihletében fogant – játékos, neoplatonista poétikával  indít („képzelt képzeleteddel képzelem”), de a kettős magány esendőségével küzd. A vers utolsó, rövid és boldog együttlétük megszakításakor keletkezett, amikor a kedvest korábban szólították haza feladatai hévízi szálláshelyükről. A távollét feloldásának kettős elképzelése a verslátomás, mellyel méltóvá emeli kapcsolatukat a zárásként kimondott „szerelemre". De a „gyors kerék visz” realitása mégiscsak az ismételt elválást, a pillanatnyi idill tűntén az asszony kényszerű távozását jelenti. Így fest a szerelem Szabó Lőrinc-i meghatározottsága, így kapcsolódik a férfielv (akinek „az élet a szerelem”) az asszonyéhoz (akinek „az élet a szerelem”) – amint azt szintén „képzelt képzeleteddel” mondatta el a másik asszonnyal, a feleséggel 1928-ban az Egy asszony beszél című páros versében. A költő életében párhuzamosan rendezi, költészetében pedig mindkettővel tudatosítja a házas és a huszonöt évig meg-megújuló kötöttségét. Az élet tapasztalataiból ezt az önigazolást szűrte le, és ennek pontos, a konkrét kapcsolatra alkalmazott látomását nyújtja át „részleges becsület”-tel a kedvesnek: mint vigasztalást. Utóbb pedig, a halál ténye után a sirató versek elé illesztve: mint elégtételt. De ezt is visszaveszi a másik verssel (Vezeték), amely a gyönyörben az ember érzéki kiszolgáltatottságát hangsúlyozza. A felelősség tudatosítása révén vigasztalná az önváddal teli másik két versében is kedvesét. A „Köszönöm!” s „Ne félj!” kifejezést ismétli (Önvád; Ostrom után) visszatekintő versében 1951. január 12-én (Egy éve írtam).

Erről a mélypontról emeli ki a gyász szorításában A halála után ciklus a kapcsolatukat, „mely tudja, hogy nagy parancs őrzi rendjét / és vállal mindent és mindent remél.” Ekként válhat A huszonhatodik év egy férfi és egy nő stilizált és valóságos kapcsolatának egybevetésévé, utólagos átrendezőjévé. Az emlékek visszaidéződnek a maguk természetességében, pontosan és kíméletlenül; ugyanakkor abban a stilizált örök-klasszikus téridőben, amelyben a vizsgálat az alkotással ötvöződik. Így másfajta értelmezést kapnak a jelenetek: a biztonság, a bizalom és az állandóság lesz a férfi és a nő kapcsolatának meghatározója, az esetlegesben a mérték jelenlétének felmutatása („örök jelenlét, noha képzelet csak”). Szinte a huszonöt éves kapcsolat afféle alkotmánya fogalmazódik. Itt nem háláról, de sorsról és szenvedélyről van szó; nemcsak önzésről és gyönyörről, de bőségről; nem sóvár, kiszolgáltató vágyról, de mély szükségről; és nemcsak biztatásról, de vállalásról; és főleg nem egy kapcsolatról, de testeknek egységéről. Egy férfi és egy nő összetartozásának alapképletét gondolja át a szerző. Ezáltal olyan mértéket teremtett a versben, amelyet élete egyetlen konkrét jelenében sem tudott realizálni. A stilizált téridőben – kizárva az élet valóságos menetéből – történik ez a törvényalkotás, a Szabó Lőrinc-i eredmények jellegzetes módján, látomás formájában. Szabad akarattal alávetve magát az eleve elrendeléssel való szembesülésnek. Költészete ezzel a bűnbánó tudattal felülírta a valóság pokoli csapdáját.

Irodalom

Kabdebó Lóránt: Vékesné Korzáti Erzsébet emlékezete. Kortárs, 1980. 5. sz.

Lipták Gábor: Nyitott kapu. Vendégkönyvek faggatása. Bp., 1982, Magvető.

Huszonöt év. Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet levelezése. S. a. r. és a jegyzeteket készítette Kabdebó Lóránt és Lengyel Tóth Krisztina, Bp., 2000, Magvető.

Szabó Lőrinc: Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések. S. a. r. Lengyel Tóth Krisztina, jegyz. Kiss Katalin, Lengyel Tóth Krisztina, utószó Kabdebó Lóránt, Bp., 2001, Osiris.

Rába György: Szabó Lőrinc. Bp., 1972, Akadémiai. /Kortársaink/