súgó
keresés

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Kapcsolódó szócikk(ek)

  • Petri György: Magyarázatok M. számára

    A hatvanas és a hetvenes évek fordulója valóságos mérföldkő volt a magyar költészet történetében, az akkor jelentkezett generáció költői a mai napig meghatározzák versolvasási szokásainkat, lírával […]

  • Petri György: Örökhétfő

    Az Örökhétfő az első szamizdatban megjelent magyar verseskötet. Miután Petri korábbi könyveinek kiadója, a Szépirodalmi a leadott száztizenkilenc versből harmincöt kihúzását kérte, és egyértelműen […]

  • Petri György: Sár

    Betegségének tudatában az éppen csak ötvenéves költő a befejezés, a kivonulás, a búcsú lírai újrafogalmazását kísérelte meg, de ehhez bőségesen meríthetett az életmű korábban kidolgozott és sikeresen […]

  • Petri György: Valami ismeretlen

    A rendszerváltás lehetővé tette, hogy a nyolcvanas években csak szamizdatban vagy határon túl publikáló Petri György legálisan is újra megjelenhessen. Valahol megvan címen már 1989-ben napvilágot […]