Vattatyúk

Szőke András a hazai amatőrfilmes mozgalom egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alkotója. A Szomjas György által vezetett Kőbányai Filmstúdiónál kezdte mozgóképes pályáját, később a Czabán György és Ganzer Sándor vezette Közgáz Vizuális Brigád (KVB) független csoporthoz csatlakozott. Első filmje, a 69 (1987) már magán hordozza művészetének későbbi fontos stílusjegyeit, például az ironikus ref­lektálást saját filmkészítési próbálkozásaira. A Vattatyúkot olyan filmek követik, mint az Európa kemping (1992), a Citromdisznó (1993), a Kiss Vakond (1994), a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele (2000). Eközben Szőke enigmatikus filmszerepekben is feltűnik, például Szomjas →Roncsfilmjében (1992). Az experimentális stílus elhagyásával készült későbbi vígjátékai, mint a Zsiguli (2004) vagy a Hasutasok (2007) már gyengébb színvonalúak. Sokoldalúságát azonban ekkor sem veszti el: műsort vezet a Tilos Rádióban, TV-showk szereplője, lakhelyén, Taliándörögdön masszázzsal, népi gyó­gyá­szat­tal foglalkozik.

A Vattatyúk Szőke talán máig legerősebb, legfrissebb műve; sugárzik belőle a rendszerváltás utáni évek féktelen szabadságvágya, szertelen kísérletezőkedve. Szőke forgatókönyvíró-rendező társa Dobos Mária és Ferenczi Gábor, a két rendőrt alakító Badár–Vízi páros (Badár Sándor és Horváth János) pedig később nemcsak az Európa kempingben, de a Nyócker!-ben (Gauder Áron, 2004) is feltűnik. Maga a történet népmesei és posztszocialista motívumok sajátos keveréke: egy vidéki üzemi étkezdében a ketchupból aranytojás kerül elő, amelyet Szőke gazdasági igazgató volt feleségének a tyúkja lenyel. Az állatot le kell vágni, viszont a tojás eltűnik, bár később a halászlében köt ki, miközben a tyúk helyett egy újat kell lopni. A tojás utáni nyomozás során Szőke gazdasági igazgató szavaival élve a rendőrök „olyan odaadással, feltalálva magukat rekonstruálták ezeket a dolgokat, hogy az számomra csak csodálatos tudott lenni”.

A rekonstruálás a film egyik kulcs­szava és egyben a KVB jellegzetes stílusjegye. Badár és Vízi a rekonstrukcióhoz magát a Super8-as felvevőt használják fel, így a rekonstrukció végül maga lesz a film. Múlt és a jelen folytonos kapcsolatban állnak egymással, sőt néha a jelen eseményei határozzák meg a múltat is, például a rekonstrukciót végző rendőrök beavatkoznak egy rekonstruált eseménybe. A kamera néha voyeurként les meg eseményeket, máskor klasszikusan komponált interjút rögzít, megint máskor a felvevőn kívüli titokzatos események tanúi leszünk, például a földre dőlt ajtón fekvő szereplőkre víz ömlik valahonnan. A nyomozati anyag és a jelentés azonban sosem állhat össze, részint az interjúalanyok zavaros beszámolói miatt, részint azért, mert Badár a történet végén meglebegteti: letartóztatja Vízit, akinek pedig a jelentés megírása lenne a feladata. A rekonstruálhatatlanságra utalnak a film amatőr stílusából eredő esetlenségek, roncsolások, kitakarások, torzítások is: Szőke gazdasági igazgató közeli arca két alkalommal is torz prizma mögött jelenik meg, miközben épp a rekonstrukció fontosságáról beszél és Badárék munkáját dicsőíti. A film önreflexivitása olyan erős, hogy az már stilizációvá válik: a szereplők saját nevüket viselő táblákat tartanak, kinevetik az ügyetlenül csetlő-botló Szőkét, sőt saját magukat is. Az amúgy sem lineárisan felépített filmet a történetbe egyáltalán nem beágyazható betétek színesítik, például a verekedések a semmiből előkerülő karatemesterrel, Szőke agresszióba torkolló értekezése a disznóhúsról (az evés, a főzés, a hús motívuma végigkíséri a rendező egész munkásságát) vagy a Badár és Vízi által ide-oda cipelt ajtó. Az egymásra rakódó groteszk-abszurd-szürreális-dadaista rétegek patchwork-jellegét erősítik a különböző talált tárgyak és a legkülönfélébb stílusréteget képviselő zenék.

A KVB csapatszelleme áthatja a filmet: Szőke gazdasági igazgató nem győzi hangsúlyozni az „összetartozást, a kapcsolódásokat, az együtt dolgozást”. De a film végül is magáról az alkotóról, Szőke Andrásról szól: ahogy felhevülten magyaráz, ahogy szeretkezik az étkezőasztalon, ahogy tátott szájjal mutogat látszólag semmitmondó bizonyítékokra, ahogy a boltból cipelt élelmiszert fel-felhajítva folyton fenékre esik, ahogy tyúkot horgászik a vízből, vagy épp a film vége felé, egy sajátosan lírai-groteszk jelenetben, a halászléből előkerülő aranytojást lenyelve fuldokol. Báron György elemzése szerint a bumfordi, furcsa mozgású Szőke magányos burleszkhős, bohóc, akinek filmjei a népi karneváli kultúra vaskos bohóctréfáit idézik. Maga az aranytojás is a népmesei hagyománykincshez köti a történetet, miközben a rendszerváltás utáni reményeket szimbolizálja. De a Vattatyúk nagyon is magyar rendszerváltó történet: az aranytojással a nagy felhajtás ellenére végül senki sem kezd semmit. Lényegében a torkunkon akad.

A film egyik legkorábbi méltatója, Kovács András Bálint kiemeli, hogy Szőke András azon kevesek közé tartozik, akik nem értelmiségi attitűddel, hanem igazi belső azonosulással viszonyulnak a kisemberhez – ez a filmet Jeles András Álombrigádjával (1983/1989) rokonítja. Szőke ezt a fajta hitelességet következetesen képviseli későbbi filmjeiben és filmszerepeiben is.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala