Herceg János: Kék nyárfás

A Kék nyárfás című novelláskötet Herceg János hetvenedik születésnapjára jelent meg. Az életmű összegzéseként tekinthetünk rá, olyan alakokra, témákra, novellaváltozatokra ismerhetünk benne, amelyek korábbi alkotói korszakaira is jellemzőek voltak. 

A kötet első novellájában (Pásztorok) egy népcsoport elhagyja az „ősi földet”, és egy csillagot követve nyájával elindul a jobb világ felé. Az út azonban csakhamar esztelen meneteléssé válik. Csalódottak, elfogy az élelmük, elfáradnak, nem találják meg az ígéret földjét, mindannyian odavesznek. Az elnéptelenedett vidéken csak a szél süvölt s a csillag ragyog elérhetetlen magasságban. A pusztulás víziója első kötetének hangulatát és világlátását idézi, amely 1933-ban jelent meg Viharban címmel. A Zomborban kiadott avantgárd novellákról Németh László elismeréssel írt folyóiratában, a Tanuban: „legjobb darabjai azok, ahol a látnokhajlam sűrűbb realitás mögött vetíti fel a lappangó fantasztikumot”. De arra is felhívja a figyelmét, hogy az igazi művészethez több kell, nem elég a mesterségbeli tudás. Hogy Herceg János a realista epikai hagyomány felé fordult, abban Németh László megjegyzésének is nagy szerepe volt. A Kék nyárfás kötetnyitó novellája fiatalkori példabeszédeit idézi, de nem nehéz belehallanunk az 1970-es évek egypártrendszerének kritikáját sem. A túlélők című novella is példabeszéd jellegű „történelmi mozaik” az 1848-as forradalom és szabadságharc idejéből. Főhőse Nemegyei őrnagy, akinek a családját kiirtották a szerb és a román felkelők, ezért a megtorlás szándékával küldik Zomborba. Ő azonban belátja, hogy ezen a vidéken az eltérő vallású és nemzetiségű emberek ősidők óta egymásra vannak utalva, s hogy taktikázó, harcot kerülő magatartásuk nem pusztán megalkuvás, hanem az élet tisztelete az öldökléssel és a gyűlölködéssel szemben. A város visszavétele után a nemzetőrség hadbíróság elé állítja. Áruló-e vajon Nemegyei, aki átveszi ezt a gondolkodásmódot, és a hadi helyzetet józanul felmérve nem rohan a vesztébe, hanem egyetlen puskalövés nélkül adja át a várost a szerb csapatoknak? A zomboriak szemében semmiképp, akiknek tulajdonképpen mindegy, ki van hatalmon, csak békében élhessenek. A novella ábrázolásmódja a Módosulások című regénnyel tart rokonságot; egykor élt valós és fiktív szereplők mozognak fesztelenül ebben a világban, a város művelődéstörténeti körképét is kirajzolják. Történelmi eseményt idéz fel a Borok című novella is, amely témájában veszélyesebb terepre merészkedik. Feltehetően a második világháború utolsó napjaiban járunk, a hegyek felől még puskaropogás hallatszik, a sekrestyés és a bolond legény együtt borozik. Herceg János visszatérő, jellegzetes figurája ő is, aki mindig csak annyira bolond, amennyire az igazság kimondásához lennie kell. A levegőben érezhető a bizalmatlanság, a feszültség, senki sem tudja, ki kinek az oldalán áll: „Két magánhangzó között lapult a falu. Azok és ezek néztek fölötte farkasszemet egymással, s időnként betörtek innen vagy onnan, sietve elhajtották a jószágot, ha akadt még valami, kigurították a pincékből a boroshordókat és lepuffantották, aki útjukba került, mint az öreg tisztelendőt pár nappal ezelőtt.” Herceg János a két tűz között saját korában félreérthetetlenül aktuális helyzetét ragadja meg írásában. Úgyszintén első novelláskötetében talál rá Kekez Tuna alakjára, aki végigkíséri Herceg pályáját. A duhaj, hatalmas erejű bunyevác cserepező itt egy lakodalomban tűnik fel, méghozzá egy olyan verekedésben, amelybe belekeveredik Makk Ász, a vőlegény is. A vőlegényt Gyorgyovánszki Ferdinánd pék és alkalmi gyászhuszár felesége provokálja, mert nem az ő lányát veszi feleségül. A násznép egymásnak esik, sokan védik a málé Gyorgyovánszkit is, akit részegen a felesége rendszeresen úgy elver, hogy csak a nyögése hallatszik a házból. Kekez Tuna egykettőre rendet tesz, már megjelenése is elég, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, de a nyomaték kedvéért még a forgópisztolyát is elsüti. A zombori szegénynegyedet hitelesen és elemi erővel megidéző fellépésével azonban nemcsak a verekedésnek, de az ünnepségnek is vége szakad.

Herceg első novellájának megjelenése és a Kék nyárfás kiadása között több mint ötven esztendő telt el. Ezalatt sokféle novellaváltozattal kísérletezett az író. Az avantgárdot követően könnyed, kedélyes anekdotákat és életképeket ír, az 1950-es években pedig a leghagyományosabb értelemben vett emberisors-ábrázolás mestereként ismerjük meg. A Kék nyárfásban fellazul az elbeszélés szerkezete, szereplői hétköznapi emberek mindennapi helyzetekben. A cselekmény helyét átveszik a megérzések, az élet teljességét hangulatában ragadja meg. Oldottabb, „modernebb hangszerelésű” novellákat alkot. Egyetlen életszegmentumot mutat be, amelynek gyakran sem előzményére, sem következményére nem derül fény, mintha az élet folyamából egyszerűen kimetszene egy szakaszt. Legfőképpen az öregkor problémája foglalkoztatja Herceget, szereplői kivétel nélkül az idősebb nemzedék tagjai. Mindezt olyan intenzitással teszi, hogy nem lehet nem észrevenni: a saját gondjairól, erkölcsi kételyeiről beszél. Ő az, aki idegennek érzi magát a világban, akit irritál a halál közelsége, akár az Elmúlás főhősét, aki már nem érti a zenét és a költők verseit, mert „elmúlt egy kor”. És nem vitás, a címadó novella, a Kék nyárfás festője is ő, aki olyan hőfokon alkot, mintha nem a szeretett nőt vinné vászonra, hanem egyenesen vallomást készítene róla.

Herceg János novelláinak hősei, bármely korszakát vizsgáljuk is életművének, nem mutatnak szélsőséges érzelmeket, örömök és bánatok intenzitásfoka nem ölt drámai méreteket. Az elmúlás gondolatát sem hatja át tragikus pátosz. Szomorúság lengi be mindössze a kötetet; hátterében a szülőföldhöz való ragaszkodás is teljes orkesztrációval zeng fel. Epikai világképének hátterében ember és természet öröktől fogva egylényegű harmóniájának felismerése munkál.