súgó szűrés
keresés

Závada Pál: Kulákprés

Szerző
Závada Pál
Kiadás éve
1986
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Művelődéskutató Intézet
Oldalszám
346
A szócikk szerzője
Bedecs László

A könyv 2006-os, harmadik kiadásának előszavában közölte az író, hogy 1983-ban kezdte el kutatni a családi dokumentumokat, majd a szülőfalu, Tótkomlós levéltári anyagait, különféle leveleket, fényképeket, korabeli újságcikkeket, melyekből rekonstruálni igyekezett saját nagyszüleinek és falujuknak 1945 és 1956 közötti történetét, azon belül is a parasztgazdaságok felszámolását és a téeszesítés folyamatát. A tudományos alapossággal, filológiai hűséggel, ugyanakkor irodalmi igénnyel megírt szociográfiában feltárulnak a Rákosi-kor idején történt családi tragédia részletei, de az állami erőszak és nyomásgyakorlás számtalan piszkos módszeréről is tájékozódhatunk. A könyv 1991-es második, majd 2006-os harmadik, mindkét esetben jelentősen átdolgozott és bővített, a korábban csak emlegetett fotókkal, újságkivágásokkal, illetve az időközben előkerült dokumentumokkal illusztrált kiadása nemcsak szövegbeli, de szerkezeti, sőt nézőpontbeli változásokat is hozott. De a fő kérdés mégiscsak az maradt, hogyan nyomorította meg a sztálinista gazdaságpolitika az addig viszonylagos nyugalomban élő falu ártatlan lakóit.

Első lépésként teljesíthetetlen elvárásokat szabtak a gazdáknak: a beszolgáltatási kötelezettség olyan nagymértékű volt, hogy eleve lehetetlen lett volna teljesíteni, vagy ha mégis sikerült, az amúgy is éhező családnak nem maradt a megélhetéshez elegendő élelmiszere. Aki viszont nem tett eleget a kirótt kötelezettségeknek, azt keményen megbüntették, börtönbe vetették. A könyvbeli példa jól mutatja a folyamatot: a nagyapa beszolgáltatási kötelezettsége 1950-ben 48 mázsa gabona volt, de csak 33 mázsa termett, amiből 4 mázsát az aratóknak és a cséplőknek adtak, 3-at pedig a család szükségleteire tettek félre, így 22 mázsa hátralék alakult ki. Ezért a nagyapát hét hónap, a nagymamát öt hónap börtönre ítélték, de kötelezték a hátralék kiegyenlítésére is, amit a következő évek plusz termésből kellett volna megtenniük. A családi gazdaságnak akkor is termelnie kellett, ha történetesen a család minden tagja börtönben ült. Az állam felé fennálló adósság hamarosan a 80 mázsát is meghaladta, ami két jó év termését jelentette volna – de a spirál csak tovább tartott lefelé. 1951-től kuláknak nevezték a 350 aranykorona feletti birtokkal rendelkezőket, nekik kulákadót is kellett fizetniük, ami újabb gabonabeszállítást jelentett. A Závada család földbirtoka 413 aranykorona összértékű volt, aztán a címben emlegetett kulákprés szép lassan minden tulajdonukat kisajtolta, elvitte: „Háztartásuk egyetlen romhalmaz. Elveszett 14 hold föld; a tanyát, amelyből kilakoltatták őket, darabonként hordta szét, aki csak arra járt; nincsen igavonó állat, nem tartanak tehenet, néhány tyúkot és egy malacot leszámítva szinte megszűnt az állattartás. […] A lakás és a háztartás felszerelései is szegényesek és kifosztottak voltak, mert a bútorok, az ágy- és asztalnemű, a ruhák, a konyhai eszközök, edények, szerszámok estek mindig a legkönnyebben a végrehajtható rekvirálások áldozatául. […] Lerongyolódott a család ruházata is…”

Závada kendőzetlenül beszél a paraszti világ elleni merényletről, a tabukat sem kerüli. A nagyszülők kálváriájának története szívszorító küzdelem eleinte csak a függetlenségért, a személyes szabadságért, a családi vagyon megmentéséért, később azonban már a fennmaradásért és a puszta túlélésért. Harc egy sokkal nagyobb, gonosz erővel szemben. És bár életben maradtak, egész további életüket megtörten, szótlanul élték le – ez a pár év tönkretette a lelküket. A könyv hitelesen bemutatja ugyanakkor, hogy a falu emberségesebb része mennyire összetartott a bajban, mennyire segítették egymást – de látjuk az érem másik oldalát is, azt, hogy ebben a zárt közösségben voltak olyanok, akik a vélt előnyökért hajlandóak voltak elárulni a szomszédjukat, a barátjukat vagy akár a családtagjaikat is; akik tehát még tovább szorították az állam által amúgy is szorosra húzott prést.

Závada Pál szépírói erényei a tényirodalmi műfajban is megmutatkoznak: a Kulákprés után pedig nem sokkal novellákat, majd hamarosan regényt is írt: a Jadviga Párnáját, melynek szövegkezelése és hagyományfelfogása nem választható el a szociográfiában megteremtett világtól és nyelvtől. A tematikus, prózapoétikai és szövegszerű egyezések, valamint a közös célok azt mondatják, hogy a szociográfia teremtette meg a regény értelmezési terét, tágabb kontextusát. A tótkomlósi templom buzogányát javító bádogoslegény zuhanásos halála például mindkét munkában olvasható. Ahogy azonosítható mindkettőben az igazságtalanság, a hazugság és magyarázatok hiányának motívuma is, sőt ez a fő mozgatóerő bennük: a szereplők nem értik a körülöttük egyre sötétebbé váló világot, a pusztulást, a romlást, a szétesést: „Nagyapám nem értette, miért bűnhődik. Mint ahogy kiszabadulása is számára érthetetlenül történt; azt se mondták, hogy nem volt bűnös, azt se, hogy elnézést. Nincs se kárpótlás, se elégtétel, se szóban, se másként. Az sem volt biztos, nem kezdődik az egész holnaptól újra.”

Irodalom

Dósa Mariann: Egy történet története. Szociológiai Szemle, 2007. 3–4. sz.

Bundula István: A nép érdeke így kívánta. Magyar Narancs, 2007. 9. sz.

Bucur Tünde Csilla: Hagyomány és történelem én-elbeszélése. Erdélyi Múzeum, 2014. 2. sz.