súgó szűrés
keresés

Takáts Gyula: Száz nap a hegyen

Szerző
Takáts Gyula
Kiadás éve
1975
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
158
A szócikk szerzője
Sturm László

A dunántúli tájköltőként induló Takáts poétikája fokozatosan mélyült létköltészetté. Néprajzi ismeretei, a Bece-hegyi borászkodás, a gazdagodó élettapasztalat konkrétumai érzékletes tárgyiasságukat megőrizve kozmikus távlatba, sejtelmes sugárzásba kerültek. A hetvenes évekre már régen kialakult írásaiban egy következetes motívumrendszer, amely aztán haláláig nem sokat változott.

A Száz nap a hegyen igazi újdonsága a kötet több mint felét kitevő első ciklusa. Ebben mutatja föl Takáts átfogóan, összegző igénnyel világát és a belőle leszűrt bölcsességet. A világ mindenekelőtt kertként jelenik meg, méghozzá beazonosíthatóan saját becei szőlőskertjeként. A kicsiben azonban benne van a vágyott és sokszor emlegetett teljesség. Ám a teljesség átérzése megint visszavezeti az egyedihez, a sajáthoz: „Mintha az ragyogna, / a Nagyban a tollcseppnyi Parány”. Egyedi és egyetemes között a mitológia érzékelteti a kapcsolatokat, itt leginkább a görög mitológia. Pomogáts Béla szerint az 1965-ös görögországi utazás érezhető átrendeződést hozott a költő észjárásában: „Azt mondhatnók, egy korábbi »latinos«: derűsebb, harmonikusabb, érzékibb ihlet és intonáció után egy »görögös«: tragikus, nyugtalanabb, bölcselkedő ihletet és intonációt. […] A »görögös« élmény a felfedezést, a »latinos« az otthonosságot fejezi ki.” A balatoni és a mitologikus helyszínek egymásba tűnnek: „Delphi lenne ez a hely? – / A BARLANG, / kénsárga pincém ajtaja?” Az azonosítás alapja, hogy a létkérdések itt is, ott is áramlanak felénk: „Egyre zeng a fényből, / sóhajt a szélből, a csendből is / a kérdések sora…” Ami Delphiben a jós, az közöttünk a költő. Érzékeli a kérdéseket és fejtegeti a kínálkozó válaszokat. A költő szerint vannak válaszok: „Mert a fű, a virág, a lomb / egyik sem kérdez. / Csak felel!.. Mintha az lengene / a zöld tenyészet fölött… / A válaszok…” Igaz, ezek a válaszok sem egyértelműek, hanem megfejtendő jelek: „Homlokunkra fénylik szálkás jeleivel / a lejtőn a sárga peremizs”. A költői – és az igazán emberi – létezés a folyamatos párbeszéd. A kötet utolsó versében is visszatér erre: „A dialógus: a MŰ s a MINTA” (Csontváry emlékére). Tragikus derű ez, mert mindig magába fogadja a lét szakadékának, sötétjének a riadalmát: „És a szakadék fölé épül / MINDEN JÓSDA! / A Parnasszus barlangja is; / a szólítással kihívott sötét… […] zeng azóta is a párbeszéd… / Ólom és szikla-prés alól / a kétértelmű válaszok […] A tenyészet ….. és ….. a szellem / teremtő fény, / sarjadó zöld / dárdái közt […] AZ ÉNEK. / Mert válaszolni kell…” Egymásra vetítődik a megművelendő kert és a verssel beírandó papír is. Az ember feladata ugyanis a művelés, a világot jobbító szépség, a „hasznos szép” kibontakoztatása. A cikluscím – A Heszperidák kertjén innen – jelzi, hogy a mítoszi minta nem elég, nekünk kell (a mítoszin „innen”) kialakítani saját kertünket. Az ellenünk múló „Sárkány-Időt” a növekedés idejévé, „élettől kézbevett idővé” lényegíteni. Ez nem csak idilli, hanem „iszonyú” is: „AZ ANYANEVELÉS / emberre mért iszonyú / PARANCSA… / – Mert a Föld állati anya! –„ A költő szembesül a közösségvesztés, a természetrombolás jelenségeivel, a művelés megtagadásával. Érzi, a vágyott jövő veszélyben van. Talán a költői hivatás is csak önáltatás („VAGY NÁRCISSZUSZI SZEKTA lenne csak?”). Azonban a ciklus első és végső darabjának is a remény az utolsó szava. Igaz, ez csak a palackposta bizonytalan reménye: „bukdácsol a posta… / A zöld, üvegnyakú remény” – „Bukdácsol az üvegnyakú remény…” A ciklus verseire fokozottan érvényes, ami általában is jellemző Takáts időskori mondatfűzésére, tagolására: „plasztikus realizmusa hökkentő ellentétet mutat antiklasszikus versmondataival, az izgatott felsorolások, kihagyásos szerkezetek, logikai és grammatikai ugrások merészségével” (Csűrös).

A könyv másik két ciklusa hagyományosabb, címmel ellátott verseket tartalmaz. Többségükben jól megfigyelhető Takáts szokásos versépítkezése: egy-egy konkrét, általában természeti benyomástól halad a távlatos, gondolati meglátások felé. Világuk illeszkedik az első ciklus tárgyi és bölcseleti rendszerébe. A becei táj élményeit fogalmazza meg bennük, ezek hol a teljességet villantják fel, hol a rombolás veszélyeire döbbennek. A természet ipari méretű pusztítása (Új Thermopülé?) éppúgy megszólalásra készteti, mint a vidék elnéptelenedése, pusztulása (És haza-talál). Míg a világ sorsa erre vagy arra dől, marad a láthatót és láthatatlant, részt és egészt együttlátó szemlélődés. Mint például a Ballag nyolc lábon című versben: „Két angyali tehén szuszog / s a galagonyák fahéj illatába / őröl két rózsás állkapocs… / Ballag nyolc lábon a világ / s a május biztosan napos… / Egy pillangó szarvára száll: / az évszak fején a koszorúra, / s együtt ballag és biztosan őröl / velük a nem is látható… / A lomb közül kis borjú bőg. / Fölissza hangját… Szopni hagyja. / És szárnnyal, galagonyával / ballag tovább a kék idő.”

Irodalom

Csűrös Miklós: „A teljes részei”. Írások Takáts Gyuláról. Pécs, 2009, Pro Pannonia.

Laczkó András: Keressük a Heszperidák kertjét! Pályaképvázlat Takáts Gyuláról. Kaposvár, 1996, Kaposvár Önkormányzata.

Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról. Kaposvár, 1986, Somogyi Almanach.