súgó szűrés
keresés

Benedikty Tamás: Szuvenír

Szerző
Benedikty Tamás
Kiadás éve
1999
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Kertek 2000 Kiadó
Oldalszám
480
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A szerző Illyés Gyula-díjának átadásakor Ács Margit hangsúlyozta: a Szuvenír az a regény, amelyet „mindig számon szoktak kérni a kortárs magyar irodalmon: a forradalom hiteles megörökítése”. Hozzátette: a könyv két kiadása ellenére alig hallott róla valaki, és ez „érthetetlen mulasztása kulturális közéletünknek”. A műről egyetlen alapos elemzés íródott, a Toót H. Zsolté, akinek határozott véleménye, hogy a pesti srácok „eposza” „maradandó értékű, különleges jól sikerült”, „rendkívül jelentős alkotás”. A nagyregény alapján készült monodráma előadását, Erdélyi György alakítását dicsérve is szóvá tették a kritikusok, hogy az eredeti mű „méltatlanul visszhangtalan” maradt. A mellőzés oka lehet, ami különben elismerésre érdemes: a csaknem ezeroldalas könyvbe több regényre való életsors és korszak-megjelenítés tömörül. Nehezíti a befogadást az elbeszélői látásmódok gyakori, a forradalmi események krónikás leírásához, a harci feszültségek érzékeltetéséhez illő váltogatása. Velük összefüggésben a hangok cseréje és olykori együtthangzása, a történetmondásban a szerzői és az alaki-személyi elbeszélői szituációk egymásra vetítése, a külső perspektíva belsővé válása és fordítva. Mindez a különös alaphelyzetből adódik: 1956. november 11-én éjszaka Mérlegh Sándor, a Corvin közi nemzetőrszázad szakaszparancsnoka, „civilben” érettségi előtt álló gimnazista a Ludovika-kert egyik gödrében, „hullákkal a testén” arra eszmél, hogy „félig szétlőtt fejjel” – él. Szovjet rögtönítélő bíróság ítélte halálra, miután egy járőr töltényhüvelyt talált nála, amit ő mint emléket, szuvenírt szeretett volna magával vinni Nyugatra. A történet jelen ideje ez az egy éjszaka, mindvégig fenntartva az izgalmat, vajon sikerül-e kivergődnie a „halálkelepcéből”, és elkúsznia a közeli klinikára. Abból merít erőt, azzal biztatja magát, hogy „Holtak szócsöve vagy!” Egy rémregény hősének elbeszélt monológjaként határozható meg a diegézis. Menekülés közben „ezer memóriaszilánk zuhog” Mérleghre, „képek, emlékek, érzelemhullámok, indulatrétegek” lepik el – ezt mutatja a meg-megszakadó, kihagyásos és zaklatott elbeszélés, a szavak, mondatok töredezettsége. A múlt idejű történetek közül a forradalom minden napját, majd a leverését követő egy hét eseményeit Mérlegh mellett a névtelen elbeszélő láttatja, saját külső és mások belső nézőpontját egymásba fordítva, többnyire azonban az ún. pszicho-narráció módján. Vannak olyan, a régebbi múltba kalandozó események is, amelyek összefüggő előadása meghaladja az „eszméletgátszakadásával” küzdő fiú erejét.

Az árnyalatok megragadására törő látásmód eredménye, hogy egyfelől mítoszi hősökké növeszti a meghalt forradalmárokat, „Félistenek vagytok, félistenek!” – kiált fel a fiú, javítva magát: „Mi az, hogy félistenek: ISTENEK!”, másfelől viszont beszámol a parancsnokok közötti ellentétekről, arról, hogy „új járvány pusztít a Corvinban: a rangkórság”, de a srácok csüggedéséről, hiábavalóság-érzetéről is. Ahogy az elbeszélő megjegyzi: „drámai és komikus pillanatok kereszttüzében” éltek. Önként vállalt sorsuk, életük tragikomikus megjelenítésével Benedikty – akinek Horváth az anyakönyvi vezetékneve – Örkény nyomában halad.

A Szuvenír kivételes értéke nyelve, stílusa, a tragédiát a komikum formáival láttató szemlélete. „Én irodalmat akartam írni – nyilatkozta a szerző a Magyar Nemzetben –, amelynek saját nyelve van. Hogy ez mennyire hiteles, mennyiben felel meg annak, amit a könyv tárgya előír vagy kikényszerít – ezt végül is ki-ki eldöntheti”. Ami kényszerítő erejű: a srácok, zömmel diákok zsargonja, jazznyelve, „prolivagány hablatymitológiája”. A „laza jampecstílust gyakoroltuk”, „idétlen poénokat gyártottunk” – vélekedik a főhős, aki csupa „baromkodó”, sületlenségre sületlenséggel válaszoló harcosnak a parancsnoka. Olyanoké, kiknek „falra másznak a dumájától”. Csóringer, hapsiváró jambómambó, lakhandi, buszma, fószer, sliffentyű – nevezik meg egymást. Gúnyuk, sziporkázó humoruk a nyelv több formáját is célba veszi. Eredeti szövegükből kiforgatva főként a kommunista pártpropaganda plakátszövegeit, „süket blabláit”. Azon a szemléleti alapon nem nyugodva, miszerint – ahogy a hős hangoztatja – „a vörös csillag és a horogkereszt egypetéjű ikrek”. Példák: „munkásökölvasököl ezegyszer nem oda csapott, ahova köll”, vagy „a murvatermelésben elért eredményeink ostorcsapásként csattannak az imperializmus arcán”. Vagy: „Magyarország nem áll többé magában, áldás jár az ávós fasírt nyomában”, s végül: „Gyűjtsd az ávóst, zöldet, kéket, ezzel is a békét véded”. A korabeli mozgalmi dalok és slágerek átköltésében is örömük lelik: „hej, te krumplicska, te krumplicska, te drága”, „lehoznák még a vörös csillagokat is az égről”. Szóleleményeiket, aranyköpéseiket, állítják, a népnyelv ihleti. Hogy például a kék és zöld parolis ávósokat „bőrkikészítőknek” keresztelte, az Üllői utat a „szocializmus sajátos nemzeti útjának”, vagy a pestiek a Szabad Nép székházát Elbaszóné-székháznak hívták. „A demokráciáva’ megint elhúzták énnékem a magyar rábaszódiát” – panaszolták. Akasztófahumoruk is bőven buzog: „Vérállásjelentésünk következik. Budapesten és Dunántúlon árad, az Északi Középhegységben és a Duna-Tisza közén zajlik”. Igen gyakran igazítanak, torzítanak a harci helyzetükhöz irodalmi idézeteket: „kitikkadtam, mint a Toldi szöcskenyája”.

A regény titka jelen ideje utolsó pillanataiig, hogy a gimnazista harcos elér-e a klinikára. Kínjai, kínlódásai közepette – noha nem tudhatja, él-e, hal-e a végén –, keserű iróniával gondol arra a jövőre, amikor „csak hőn szeretett ávósaink foglalják lefekvés előtt imáikba kevésbé szent, de annál pontosabb neveinket”. Csak az ávósok, a „villámgyorsan elaljasodó történelem” nem.

Irodalom

Osztovits Ágnes: „Ami a szíve vágya, abban meg fogjuk akadályozni”. Magyar Nemzet, 2000. október 20.

Toót H. Zsolt: Egy pesti srác s egy forradalom mítosza. Napút, 2000. 4. sz.

Ács Margit: Illyés Gyula-díj. Benedikty Tamás laudációja. In A Magyar Művészeti Akadémia Évkönyve 2014. Bp., 2015, MMA.

Jancsák Csaba: „Próféták”. Hallgatói demokráciakísérlet a hatvanas években Szegeden. Belvedere Meridionale, 2015. 4. sz.