A légy

Az első magyar film, amelyet Oscar-díjjal tüntettek ki, a Pannónia Filmstúdióban készült. Rófusz Ferenc rendhagyó rajzfilmje, A légy nem csupán az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskáját kapta meg, számos fesztiválon is elismerésben részesült Ottawától Lille-ig, Krakkótól Espinhóig. Rófusz rajzfilmje mindössze háromperces, ám gondolatisága és kivitelezésének formai bravúrja révén a magyar filmtörténet élvonalában a helye. Miként az animációs film történetének panteonjában is: 1984-ben minden idők legjobb ötven animációja közé választották.

Rófusz Ferenc 1968-ban került a Pan­nó­nia Filmstúdióba, s az „inaséveket” (a kifestőként, fázis- és kulcsrajzolóként s animátorként szerzett tapasztalatokat) 1973-ban követte egyedi filmes bemutatkozása. A Nepp József ötletéből készült A kő a karikaturisztikus egyperces filmek kevéssé jelentős darabja, Rófusz saját filmtervei viszont már markánsabb hangot ütöttek meg. A légy ötlete – amelyet a Pink Floyd Ummagumma című lemezének egyik dala ihletett – sok vitát váltott ki. Rófusz egy légy repülését tervezte megjeleníteni, méghozzá a rovar szemszögéből: a légy a nyílt térből egy épületbe (egy villába) repül, és az ott élő ember üldözőbe veszi, végül lecsapja őt. Különösen a történet vélt-valós politikai felhangjait kifogásolta a vezetőség: „Ki a légy és ki az üldöző?” – tették fel a kérdést többször is. A stúdióban dramaturgként dolgozó Hankiss Elemérnek köszönhető, hogy a filmterv zöld utat kapott.

A légy szüzséje meglehetősen egyszerű, a film kivételes ereje tehát nem annyira a cselekményvilágban, mint inkább a szemszög megválasztásában és az ehhez társított szokatlan formanyelvben rejlik. Rófusz különleges technikát választott a légy röptének láttatásához: a rajzfilm képsorai úgynevezett háttéranimációs eljárással készültek, amelyben nem érvényesül a hagyományos rajzfilmkészítésben megszokott elkülönítése előtérnek (ahol a mozgó képkomponensek láthatók) és háttérnek (amely statikus szokott lenni). Ehelyett egyetlen folyamatos képréteget alkot a látványvilág, amelyhez mintegy 3600 rajzot kellett létrehoznia Rófusznak és a két rajzolónak, Dévényi Mónikának és Visnyei Ilonának; a képanyagot zsírceruzával alkották meg.

A két évet felölelő munkafolyamat eredménye a rovarrepülés szubjektív szemszögre komponált, rendkívül érzékletes megjelenítése. A légy olyan vizuális hatásokra épül, amelyek a hagyományos (nem digitális) élőszereplős film számára jóformán hozzáférhetetlenek, s az animációs képalkotásban sem megszokottak. A tér szinte folyékonnyá és pulzálóvá válik, pillanatok alatt szelünk át nagy távolságokat; hol a csillár magasában, hol a padló közelében suhan a légy – s rajta keresztül a néző is. A film tartalmaz ugyan néhány vágást, de ezek szinte láthatatlanok, s nem járnak időugrással; végig mintha megszakítatlan felvételeket látnánk a légy perspektívájából. Meghatározó jelentőségű a képépítkezésben az is, hogy a monokróm (barnás tónusú) képsorok a halszemoptika vizuális hatásait imitálják. Ezáltal a térrészletek nemcsak lüktető hatást keltenek, de görbülnek is, ez pedig még egy réteget hozzáad a valósághű – kifejezetten részletgazdag – térábrázolás stilizálásához. A képsorokat a történésekhez illő hangeffektusok kísérik (légyzümmögés, lépések és ütések zaja), a hangsáv mégsem elsősorban a realisztikus jelleget erősíti, sokkal inkább szolgálja a stilizációt.

Rófusz rajzfilmjében a lélegzetelállító formanyelvi truváj átlényegíti az egyszerű történetet, amely többféleképpen értelmezhetővé – sőt, akár parabolisztikussá – válik. A rovarkergetés szituációja banális (esetleg komikus), ha az ember áll a középpontban – ám ha megfordítjuk ezt a képletet, s a rovarral kénytelen azonosulni a néző, a szituáció már nem banális, hanem életveszélyes; mi több, tragikus. Természet és kultúra ellentétét jeleníti meg A légy, ha a filmet nyitó erdei és réti képeket állítjuk kontrasztba a házbelsőben játszódó (ember alkotta tárgyakkal, bútorokkal teli) jelenetekkel – ez a legkevésbé „fenyegető” olvasata a filmnek. Ha viszont a kiszolgáltatott és csapdahelyzetbe került, elmenekülni nem képes rovar és a „láthatatlan” (mindvégig képen kívül maradó), eszközöket használó és az üldözött fölé tornyosuló ember kontrasztját hangsúlyozzuk, sokkal inkább a szabadság és a rabság, a vergődés és a terror, az élet és a halál ellentétét élezi ki. Az élethalálharc szituációja felől átértelmeződik a játékidő rövidsége is: a végkifejlet – a rovargyűjteménybe (avagy rovartemetőbe) tűzött legyet mutató záró képsor – alapján újragondolva a filmet, egy élőlény utolsó néhány percét követhettük nyomon, lényegében (a megszakítatlanság illúziója miatt) valós időben. Rófusz remekműve így válik annak egzisztencialista sugallatú mementójává, hogy mindannyiunk élete – legyünk bár legyek vagy emberek – elkerülhetetlenül a halál felé tart.

Rófusz későbbi munkái A légy témáinak és eszközeinek izgalmas variációit kínálják. A Holtpont (1982) továbbviszi a szubjektív beállítás alkalmazását egy kivégzés megjelenítésében; a Gravitációban (1984) szabadságvágy és pusztulás kerül kontrasztba; a Kutyaélet (2005) nyitánya négylábú hősének szemén keresztül láttatja az embervilágot. Az ugyancsak háttéranimációt alkalmazó Ticket (2011) egy ember életútját szubjektív beállításban követi végig. A légy bevallottan inspirálta Tezuka Osamu mesterművét, a szubjektív szemszöget irreális mozgásformákhoz társító Jumping (1984) című rajzfilmet is.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala