Witman fiúk

Tarr Béla és Fehér György mellett Szász János kapcsolódott több művével a nyolcvanas–kilencvenes évek filmművészeti irányzatához, a „magyar fekete szériához”, amelyhez a Szász-életműből a Woyzeck (1994) mellett a Witman fiúk kötődik legerősebben. Szász Csáth Géza két novelláját, az Anyagyilkosságot (1908) és A kis Emmát (1911) egyesítette egy történetté. Főhősei iskolás kamaszok, akiknek még nincs stabil értékrendje, és a felnőttek építő jellegű útmutatásai híján az amorális gyerekek kegyetlen állatkínzásokat és gyilkosságokat követnek el. Míg Csáth a bűnelkövetésre koncentrált, és a kérdések megválaszolását az olvasóra bízta, addig Szász János bevallottan a „miérteket” kutatta lélektani bűn­drámájában.

A fekete széria filmjei a bűn pszichológiájával, valamint az ember sötét oldalának bemutatásával foglalkoznak, így általában fekete-fehér, expresszionista stílusú alkotások, amelyek tematikai szempontból is rokoníthatók a francia költői realista filmekkel (Jean Renoir: Állat az emberben [La bête hu­maine, 1938]) és az amerikai film noirokkal (Tay Garnett: A postás mindig kétszer csenget [The Postman Always Rings Twice, 1946]). Ugyan a Witman fiúk színes, ám képi világa a noirokat idézi: erős fény–árnyék, illetve világos és sötét színkontrasztok jellemzik, gyakoriak az oldalról vagy alulról, éles direkt fénnyel megvilágított, így eltorzított arcok közelképei, valamint a geometrikus (vertikális vagy átlós) kompozíciók (a film operatőre a rendező állandó munkatársa, Máthé Tibor volt). Például az egyik beállításban a fehér, vallásos emlékmű szinte ránehezedik az alatta elhaladó sötét hintóra, amelyre az idősebb fiú, Witman János titokban felkapaszkodik, és amelyben a (nem annyira szexuális jellegű, jóval inkább az anya iránti) vágy tárgya, a prostituált Irén szeretkezik egyik kliensével.

Mint arra Sághy Miklós rámutat pszichoanalitikus elemzésében, a Witman fiúkat uralják az ehhez hasonló, a címszereplők lelkét tükröző képi szimbólumok. A filmben fontosabb szerepet kap a történet elején elhunyt apa, Witman Dénes, akihez a megkínzott állatok képei köthetők. A halált és a fájdalmat jelképező bagoly a temetésen, a kereszten tűnik fel először, míg a kutya éppen az épület elé van kikötve, ahol a halottaskocsi várakozik az apa holttestével. Ezeknek a motívumoknak a kihangsúlyozásával Szász János az Anyagyilkosság ödipális felhangjait erősítette fel, hiszen az apával közvetett módon érintkező két állat fontos szerepet játszik a fiúk „fejlődésében”, kutatásában. A két testvér, illetve a filmben inkább a tulajdonképpeni főhős, az idősebb János a fájdalom titkát szeretné megfejteni, ami erősen kapcsolódik az apához, mivel annak utolsó szava is az volt, hogy „fáj”. Az apa elvesztése, így az általa képviselt tradicio­nális, keresztényi értékrend (a film rögtön egy családi imával nyit, amelyet Dénes szigorúan, Jánost rendre utasítva vezényel le) eltűnése kulcs­sze­repet játszik abban, hogy az erkölcsi fékektől megszabadult fiúk a fájdalmat kutassák – és okozzák más lényeknek a padláson, ami értelmezhető a főszereplők lelkének szimbólumaként. A Witman fiúk tudatfilm is: ezt erősíti, hogy bár hónapok telnek el a cselekmény során, végig tél van, és a nappalok is jellemzően szürkék. Így nemcsak a padlás, hanem az egész cselekményvilág felfogható a címszereplők, kiváltképp János lelke kivetüléseként, a film pedig arról szól, hogy az ösztön-ént fegyelmező, az egó és a szuperegó kialakulását segítő apa hiányában hogyan törnek felszínre a keresztény-patriarchális normák által elfojtott gyilkos és szexuális ösztönök.

A nyilvánvaló pszichoanalitikus értelmezés mellett Szász művének van egy burkoltabb, társadalmi olvasata is. Míg az Anyagyilkosságban az iskola jelentéktelen szerepet játszik, addig A kis Emmához hasonlóan a Witman fiúkban igen fontos hely, az intézmény több epizódban is visszatér a poroszos, szigorú, látszólag igazságosnak tűnő, valójában szadista tanár úrral együtt. Amellett, hogy az apa halála után Witmanné elhanyagolja a fiúkat, így nem részesülnek megfelelő neveltetésben, az is fontos, hogy a fennálló, első világháború előtti rendszer ideológiáját képviselő iskolában a tanár személyiségtorzító értékrendet közvetít a diákok felé. Szász János úgy szerkesztette meg a cselekményt, hogy a szadista állatkínzások a fegyelmező pedagógus jelenetei után következzenek. Például János eleinte vonakodik kimenni a tanári asztalhoz, ahol egy békát boncolnak. „Magát nem érdekli a békák légzési mechanizmusa?” – teszi fel a kérdést a tanár, majd ezt követi az elkötött kutya akasztási jelenete, amelynél már maga János kérdezi aggódó öccsétől: „Magát nem érdekli ez, Witman? A Bodri légzési mechanizmusa?” Később pedig egy verekedést követően (a Zöldi nevű fiú inzultálta János édesanyját) a tanár nyilvánosan megalázza az idősebb Witmant – a testvérek ezután kínozzák meg a baglyot. (Szász egyik szadista kivégzést sem mutatja be, kihagyásos szerkesztéssel, illetve hangokkal idézi meg a borzalmakat.) Ezzel a szerkesztésmóddal a rendező arra irányítja a figyelmet, hogy az amorális, szadista és szeretethiányos fiúk valójában nem bűnösök, hanem egy torz társadalom rosszul működő ideológiai apparátusainak (család, iskola) teremtményei, illetve áldozatai, akárcsak azok a katonák, akiket hazug patrióta és nacionalista szólamokkal a két világháborúban a frontvonalakra vezényeltek – mint arra direkten is utal a kisvároson átvonuló osztag képével.