súgó szűrés
keresés

Tóth László: Elfeledett évek

Szerző
Tóth László
Kiadás éve
1993
Műfaj
esszé, memoár
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Kalligram Kiadó
Oldalszám
255
A szócikk szerzője
Filep Tamás Gusztáv

A tanulmányokból, esszékből, cikkekből, naplótöredékből, jegyzetekből összeállított kötet egyszerre cáfol meg évtizedekig érvényesnek tartott filológiai közhelyeket, ad látleletet az 1989 körüli politikai korszakváltás néhány fontos, kultúrával kapcsolatos folyamatáról, s fogalmaz meg az identitással kapcsolatos téziseket – közvetlenül „csehszlovákiai magyar” vonatkozásban, mutatis mutandis tágabb érvényességgel. Tóth László kiindulópontja nem valamifajta kollektivitás-eszmény, hanem a saját önazonosság-keresése. Állást foglal amellett, hogy a csehszlovákiai magyarság „önszemléleti, önismereti és önazonosságtudati” zavarai a közösség 1945–1948/49 közötti teljes jogfosztottságából erednek, abból a periódusból, amelyet a felvidéki magyar szellemi élet korszakolásában korábban alig vettek számításba. A költő-művelődéstörténész-szerkesztő felvidéki szülők gyermekeként Budapesten született 1949-ben, majd 1954-től több mint három évtizeden át Csehszlovákiában élt, ott vált élvonalbeli alkotóvá, 1986-ban viszont Magyarországra (szülővárosába) települt, majd 2005-ben visszaköltözött (immár Szlovákiába). Tartósan több országban is megélte azt az identitást, amelyről egy helyütt így nyilatkozik: „Harminckét esztendeig voltam – kisebbségi magyarként – csehszlovák állampolgár, sorsomat, tapasztalataimat, ismereteimet, ösztöneimet, idegrendszeremet és sejtjeimet a Duna balpartján átélt[ek] és tanultak határozták és határozzák meg, így aligha csodálható, ha itt, Budapesten, a belvárosban is megmaradtam egy kicsit ugyanannak: kisebbségi magyarnak. Az ember az életét nem tudja levetni magáról, mint egy elhasznált ruhadarabot; az én életem a kisebbségi élet lett…” (Pesti napló). A könyv szemlélete szerint az állampolgárságtól független szlovákiai magyar identitás nem szemben áll a magyarral, hanem annak egyik változata, bár kialakulásában közrejátszhatott, hogy a magyar állampolgárok szolidaritást nem vállaló hányada „cseszkókként” emlegette a csehszlovákiai magyarokat.

A kisebbségi közösség öntudata szempontjából lényeges, hogy 1989-ig történetének szakszerű tárgyalására csak illegális kiadványokban volt mód; a teljes jogfosztottság identitásképződés szempontjából is kulcsfontosságú korszakának eseményeit is csak szűk körben, illetve felületesen ismerték. Magyarországon vagy a nyugati emigrációban az erdélyi magyar kisebbséget jóval nagyobb figyelem övezte, mint a többit – ami a Ceaușescu-diktatúra utolsó fázisában érthető is volt. Az 1968-ban Csehszlovákia megszállását kiváltó s azzal lezáruló reformkorszakot ráadásul a resztalinizáció normalizációnak nevezett periódusa követte. Az 1944–1948/49 közötti periódust a „hallgatás éveiként” tartották számon, minthogy a Csehszlovák Köztársaságban – legális magyar sajtó hiányában – ezekben az években nem jelent meg semmi a magyar kisebbség sorsfordulatáról, illetve nyelvén; az egyetlen, e korszakot megörökítő munkának Fábry Zoltán – szintén csak több mint két évtizeddel később nyomdafestékhez jutó – A vádlott megszólal c. manifesztumát tartották (Stószi délelőttök, 1968). A politikai fordulat után Tóth László állt a középpontjában annak a kutatómunkának, amely során több száz kéziratos, illetve a magyarországi sajtóban megjelent szöveg került elő, alapjában foszlatva szét e babonát; ezekből a főként a kisebbségi sérelmeket összefoglaló dokumentumokból, illetve korabeli szépirodalmi feldolgozásokból, magánföljegyzésekből, levelekből később több kötet is megjelent. Az Elfeledett évek volt azonban az első tanulmánykötet, amely igazolta, hogy a korábbi csehszlovákiai magyar irodalom képviselői ekkor is nagy erőfeszítéseket tettek közösségük érdekeinek képviseletére, azaz a Janics Kálmán által említett három – a Magyarországra költözés, a „tiltakozó, néma passzivitás” és a nemzetiségváltoztatás – mellett létezett a negyedik út is, az ellenállásé, a sérelmek dokumentálásáé, illetve a megszüntetésükre tett folyamatos kísérleteké. A kötet tanulmányai tudatosítják Szalatnai Rezső és Peéry Rezső e téren kiemelkedő szerepét, Fábryéhoz hasonló jelentőségű memorandumaikra is utalva – melyek közül Peéryé Budapesten és álnéven ráadásul meg is jelent akkoriban. A kötet első ciklusának Nyolc arckép c. darabja nyolc, ideológiájában, világképében, pártállásában, esztétikai értékeszményeit tekintve eltérő csehszlovákiai magyar alkotó (Gömöry János, Keller Imre, Forgách Géza, Győry Dezső, Darkó István, Szenes Erzsi, Dzurányi László és Csontos Vilmos) e pályaszakaszának mikrotörténeti rajzával is bizonyítja a jelenlét, a megszólalás, az önkifejezés igényét.

A kötetcím azonban nemcsak a totális jogfosztottság periódusára, hanem a második világháború utáni, 1989 végén lezáruló kisebbségtörténeti korszak egészére vonatkozik, fölmutatva e négy és fél évtized kontinuitását. A hetvenes–nyolcvanas évek csehszlovákiai „neosztálinista totalitarizmusával” kapcsolatos legszemléletesebb írás a függelékben közölt 1983-as töredéknapló a Tóth ellen folytatott kultúrpolitikai hajszáról (az ehhez kapcsolódó vitairattal), az önidentifikáció önértékelési problémákhoz vezető hiányának kérdéskörét pedig az Adalék elmaradt vitához: Mi a csehszlovákiai magyar? tárgyalja. A kötet középpontjába a Csehszlovákiai (magyar) változásokra c. „montázs” került az 1989. őszi bársonyos forradalomról (formailag a második ciklus része).

A kötet második, Pesti napló c. ciklusa a szlovákiai magyarság sorsát közép-európai távlatokba emeli. Ami a kisebbség akkor leginkább látható teljesítményeit, a szépirodalmi eredményeket illeti, Tóth minden esztétikai eszményt, irányzatot elfogultság nélkül tud megközelíteni. Az 1945 utáni első nemzedék írójának, Dobos Lászlónak a jogfosztottság éveit megjelenítő Földönfutók c. regényét épp olyan invenciózusan tárgyalja, mint Bettes István groteszk, modern költészetét. Példaértékű az az írása, amelyben az akkori csehszlovákiai magyar költészet két, egymástól a legszélsőségesebben eltérő változatát, Csontos Vilmosét és Farnbauer Gáborét egy-egy kötetük kapcsán közös cikkben elemzi.

Irodalom

Filep Tamás Gusztáv: Tóth László. Dunaszerdahely, 2010, Nap.

Lászlóffy Csaba: Mintha valahol… valahány év után…Korunk, 1994. 1. sz.

Mórocz Károly: Elfeledett évekÚj Forrás, 1994. 1. sz.

Monostori Imre: „…régiónkban a hatalmat is ugyanazok a rugók működtették" Tóth László: Elfeledett évek. Tiszatáj, 1994. 5. sz.

Elek Tibor: „Ugyanannak a drámának a részesei voltunk valamennyien” Tóth László: Elfeledett évek. Forrás, 1995. 5. sz.