súgó szűrés
keresés

Szakonyi Károly: Francia tanya

Szerző
Szakonyi Károly
Kiadás éve
1969
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
312
A szócikk szerzője
Sturm László

Amikor első kötete, a Középütt vannak a felhők 1961-ben megjelenik, Szakonyi már harminc éves. Ezután sorra jönnek a könyvei, az egy kisregényt és huszonöt elbeszélést tartalmazó Francia tanya az ötödik prózakötete. Ráadásul ekkorra már sikeres drámaíró is. A szerző fiatalon átélte a világháborút, középiskola után a negyvenes évek végén két évig katona, ezután sok helyen sokféle munkakörben dolgozik, és közben írja műveit. Az így szerzett tapasztalatai lesznek fő témái már első kötetében, és a Francia tanyában is ezeket írja tovább.

A címadó kisregényben egy francia hadifogságba esett fiatal katona, Swetz sorsa bontakozik ki. A pusztulást ígérő tábori életből egy csonka francia család szabadítja ki. A tanyájukon feltáplálják, családtagként kezelik, a hadiözvegy fiatalasszony reméli, hogy velük marad. Swetz azonban visszavágyik Magyarországra, az anyjához, és megszökik tőlük. Itthon azonban már senki sem várja. Az elbeszélő a sorkatonaságnál, majd sok évvel később mint negyvenévesen megöregedett, kudarcba fulladt életű emberrel találkozik vele. Swetz kétségtelenül rosszul döntött, valamit elhibázott. Nem kellett volna hazajönnie? Vagy nem így, titokban szökve? Kérdés, egyáltalán lehet-e jól választani, ha kétfelé húz az erkölcsi érzék: a haza és a szülő iránti szeretet áll szemben a megmentő iránti hálával és a szerelmi társ iránti vonzalommal. Ráadásul egy olyan korban, amikor a hagyományos erkölcs a történelmi megpróbáltatások folytán sokszor felbomlani látszik. A mű alapján 1972-ben filmet forgattak.

A novellákban általában nem ilyen drámai a döntéshelyzet. Ezekben egy-egy átlagosnak mondható szituációban, egy-egy gesztusban ad hírt magáról az egykori, többnyire nem is tudatos, mégis sorsmeghatározó választás. Az életformaváltás sodrába került emberek többnyire elvétik az élethez való viszonyt, túl nagy a könnyebbik út csábítása. A Fehér foltbeli erdészné sikertelen házasságba sodródik. Ahogy az elbeszélőnek magyarázza: „egy nő, mint én is, aki nem ért semmihez, csak ahhoz, hogy mosson, főzzön, baromfit neveljen, mihez kezdhetett volna?” És az elkésett tanulság: „Talán nem lett volna szabad így rábízni magam a sorsra.” A hetedik napon egy vasárnapi éttermi ebéd története. A gyerekeivel és anyjával ebédelő férfi ráérez sorsa távlattalanságára. Pedig nem történt semmi különös az életében, „csak valahogy jobban sikerülhetett volna minden”. Leginkább talán az elhivatássá érő akarat hiányzott. Erre utal a novella zárlata, amelyben kiderül, a férfi anyja nem emlékszik arra, mi szeretett volna lenni a fia a legjobban: „– De ami a legjobban szerettem volna lenni. Arra nem emlékszel? Az öregasszony kicsit töprengett. Elálmosodott az ebédtől meg a vakító hótól. Mosolygott. – Nem, fiam, arra nem emlékszem.” Valószínűleg a pályaválasztást illetően sem ragadta meg különösebben semmi az unott családapává szürkülő férfit. És – vetődhet még föl – talán a család sem ösztönözte igazán erre. Máskor a szereplő fel sem figyel élete hamisságára, csak a külső szemlélő előtt lepleződik le pénzhajhászása, tartalmatlansága. A szereplő és a kívülálló kettős szempontja sokszor groteszk színezetet ad az eseményeknek. Ez az abszurdig fokozódik az Albert és feleségében, ahol a kis erdei lakban boldogan üldögélő házaspár helyén végül csak két bábut talál a kíváncsian betérő turista.

Korabeli kritikájában Fábri Anna úgy látja, hogy Szakonyi legtöbb hőse „valami rejtélyes csapdába esik, […] életük szomorúsága, kietlensége abból adódik, hogy egyszer, valamikor hazug káprázat játszott velük. Hogy az értelem számára megfoghatatlan idillbe csöppentek, mint Swetz”. A kisregényben pedig az elbeszélő többször tematizálja a lelki és a testi ösztönök feszültségét. Például így: „reménytelenségünkben csak állati ösztöneink segíthetnek: testi vágyunk feledteti a lélek sóvárgását, cselekvésre késztet, igyekszünk a létrejött kapcsolatban fellelni, és elhinni, hogy az, amire vártunk”. Szinte csak a régi világbeli „szakik” vannak a helyükön, de az ő emberi és szakmai magabiztosságuk lassan átadja a terepet egy újabb, bizonytalanabb, idegesebb nemzedéknek. A dolgok főszereplője örömmel tér vissza nyugdíjasként is egykori munkahelyére, igaz, mintha a munkán kívül más nem is adna nyugalmat neki. Az Ami megmaradban már csak gyerekkori emlék Géza bácsi szeretetteli szigora, komótos hozzáértése. Az egykori kert is elhanyagolva áll. Szakonyi stílusa pontos, tárgyilagos, mégsem száraz. Szinte minden értelmezője kiemeli atmoszférateremtő erejét. Apró jelzésekkel tud ellentmondásos helyzeteket a maguk sokrétűségében megeleveníteni. A konkrét, jól követhető, lényegre törően bemutatott események, jellemek mögött kimondva vagy rejtettebben kirajzolódik egy-egy örök mintázat, szimbólum. Swetz mögött többek között Júdás és a tékozló fia alakja tűnik föl. Némelyik darab közel kerül a példázathoz, ezekben azonban a szentimentalizmus kísért olykor (Fekete asszonyok). Talán a háttérmintázatok sejtelme miatt nem érezzük kilátástalannak az elrontott sorsok mögötti világot. Bár az Ablak beszélője szerint: „a társadalom fölénk nőtt, megront, már nem lehet megállítani a terjeszkedését, növekszik, növekszik, agyonnyom, megfojt, tönkretesz”; az árnyalt elbeszélői hang azonban inkább azt sugallja, hogy van esély a világbeli tájékozódásra, nem okvetlenül nyomják el az értéket a személytelen erők.

Irodalom

FÁBRI Anna: Van-e a dolognak humoros oldala? Élet és Irodalom 1969. 22. sz.

RÓZSÁSSY Barbara: Kevesek kiváltsága In uő:  Szentmártoni János (szerk.) „Egy élet átúszik a többiekbe”.Bp., 2016, Orpheusz.

SIMON Zoltán: Szakonyi Károly: Francia tanya. In uő: Változó világ – változó irodalom. Bp., 1976, Szépirodalmi.